Archive for október, 2016

Biciklivel a környezetért, és az egészségünkért   no comments

Posted at 11:26 du. in kellys

női MTBAhogy idősödik az ember, úgy tanulja meg értékelni azt, amije van. Régen nem fogtam fel például, hogy mekkora dolog is az, hogy nekem például van egy kerékpár a birtokomban. Most már látom, hogy mekkora kincs és nem csak azért, mert most én keresem meg rá a pénzt. Hogy biciklim van számomra azért nagyon jelentős, mert mostanában próbálok dacolni azokkal a dolgokkal, amik szerintem rossz irányba viszik az emberiséget. Például a kevés mozgás. Ebből következik, hogy sokan autóba ülnek akkor is, ha nem is kellene. Ezzel a környezetnek is árt és saját magának is. Ha felül egy biciklire és úgy intézi a dolgait (persze, amit lehet), akkor tett környezetéért és saját egészségért is. Lehet, hogy ez álomvilágnak tűnik, és sokan kiáltanak fel, hogy mit gondolok én, hiszen nincs ideje az embereknek figyelni arra, hogy mivel közlekedik. Ez sajnos így van, de ezen, mi változtathatunk. Csak rajtunk múlik. Nem akarom megváltani a világot és tudom, hogy nem mindent lehet megoldani, mondjuk biciklivel, de úgy gondolom, hogy ha egy tevékenységnél legalább egyszer letesszük az autót és biciklivel megyünk, már tettünk előre egy lépést.

Written by admin on október 19th, 2016

Tagged with ,

Megbízható könyvelő a vállalkozásban   no comments

Posted at 8:17 de. in könyvelés

könyvelő irodaNem is gondoltam, hogy a könyvelő iroda segítségére olyannak is szüksége lehet, aki nem egyéni vállalkozó, nincs cége és nem is szeretne vállalkozni. A könyvelő iroda ugyanis nem csak ezekkel foglalkozik, hanem magánemberek is a megbízóik között vannak, hiszen személyi jövedelem adó bevallást mindenkinek készítenie kell. Ez pedig nem mindig egyszerű, így sokan bizony nem boldogulnak vele annak ellenére, hogy napjainkban már online is lehetőség van az elkészítésre és beadásra. Én szerencsére ezzel boldogulok egyedül is, így csupán azért látogatok el rendszeresen a budapesti könyvelő irodába, hogy egyeztetni tudjak a bérszámfejtésről, a visszamenőleges könyvelésről, képviseletet kérjek a hatóságokkal szemben és adótanácsokkal lássanak el, hiszen a jogszabály folyamatosan változik, nekem pedig nincs módom ezen változásokat naprakészen követni. A számlák folyamatos eljuttatását a könyvelőhöz sem én intézem, hanem az irodavezető, aki maga is belelát egy kicsit a könyvelési feladatokba és így elő tudja készíteni azokat.

Written by admin on október 11th, 2016

Tagged with ,