Archive for június, 2014

Szennalevél a béltisztításhoz   no comments

Posted at 1:50 du. in szennalevél

Képernyőfotó 2014-07-18 - 13.51.45A szennalevél elismerten erős hashajtó. Ezért is választottam a gyógyító terápiák közül a béltisztításra. Felszedtem ugyanis jó néhány kilót, legalább 15 kilóval mutat a mérleg többet, mint két éve. Ezt most mindenféleképpen le szeretném dolgozni. Az életmódváltás tehát részemre kötelező. Kevesebb és táplálóbb ételbevitel, sok zöldség és fehérje vár rám a következő hónapokban. Újból napi társam lesz a futócipő is, és mindent megteszek azért is, hogy a bennem felgyülemlett emészthetetlen salakanyag a lehető legrövidebb úton távozzon. Ehhez van szükségem a gyógyteák közül a szennalevélre. Hashajtó hatását emésztőcsatornám átmosására használom. Elég belőle este egy pohárral, és garantált a reggeli eredmény. A jótékony béltisztító hatása miatt nagyszerű segítségem lesz a kisfokú melankóliám leküzdésében is. Aktivizál és frissít, segít kikászálódni a nyomasztott állapotomról. Az első pár alkalommal még szokatlan volt az íze, aztán megszoktam és kúraszerűen biztos, hogy fogom még fogyasztani.

Written by admin on június 30th, 2014

Tagged with ,

Nyirkos falak ellen   no comments

Posted at 7:29 de. in penész

A párás ablaküveg figyelmeztető jel volt, ám én nem figyeltem eléggé rá. A téli fűtési szezonban a  szobákban teregetünk, a konyhából a tetőtéri szobákba folyamatosan felszállt az edényekből a gőz, és persze mi is többet tartózkodunk a helyiségekben, mint tavasszal vagy nyáron. Az általunk kibocsátott levegő is emeli a páratartalmat. A pára lecsapódásából már következtethettem volna arra, hogy a szobák kezdenek átalakulni a penész melegágyává. A nyirkos falak és a folyamatosan magas páratartalom meghozta a fekete foltokat a bútorok mögött és a mennyezet sarkaiban. Ezt a telet sokáig emlegettük, hiszen nálunk az éves tisztasági festés mindig a jó idő beköszöntével volt esedékes. Most viszont olyan mértékben penészesedett a falfelület, hogy nem húzhattuk addig. Kerestünk azonban egy jobb megoldást. A ThermoVital penészölő festékimages (6)kel festettük át az összes helyiséget. Új színt is kaptak az eddigi fehér falak. Téli festésre eddig még soha nem vállalkoztunk, de sikerült, az infrasugárzókkal hamar kiszárítottuk a falakat és a penész már évek óta nincs jelen a lakásunkban.

Written by admin on június 24th, 2014

Tagged with , ,

Jó fogó, könnyebb munka   no comments

Posted at 1:17 de. in autó szerelés

Puma14Egy kis koccanás és máris nagy a baj. Azt gondoltam, hogy megúszom a dolgot egy kis karosszéria javítással, de nem így lett. A hűtő is odalett, így legalább két hétre le kell tenne az autómat. A szerelő hosszan sorolta, hogy mennyi javítani való akad majd rajta. Nem féltem, hiszen mindig hozzá viszem, ha javítani való adódik, most azonban nagyobb a kár az eddiginél. Az autóipari célszerszámai közül most bizonyára sokat fog használni a javításokhoz. Sorolta is szépen, mennyi teendője lesz majd. Engem persze a javítás költsége érdekelt inkább, a csőbontók és a fogók helyett. Szép összeg lett a vége, de nincs mit tenni, ki kell gazdálkodni, hiszen az autóra szüksége van a családnak. Legközelebb sokkal óvatosabban hajtok, ám a nagy számok törvénye alapján előbb vagy utóbb újra történik majd valami, ami ismét a szerelőműhelybe irányít majd. A gyors kezek és a gyors alkatrészbeszerzés segítségével a határidőt pontosan betartották, és valóban a megbeszélt időben átvehettem és kipróbálhattam újjászületett autómat.

Written by admin on június 24th, 2014

Tagged with , ,

Network marketing   no comments

Posted at 11:01 de. in network marketing

Képernyőfotó 2014-06-23 - 11.03.39Milyennek is képzelem álmaim munkahelyét? Kihívásokkal teli, sikerélményekben gazdag, a kollégák fantasztikusak, anyagi jólétet biztosít a számomra. Régen így képzeltem. Ma viszont már így is csinálom! Életem legjobb döntése volt, amikor beléptem a rain international-hez. Üzletépítéssel kezdtem el foglalkozni, és bár eleinte ismeretlen volt számomra a network marketing világa, a kollégák felkaroltak és megismertették velem a szakma fortélyait. Nélkülük ma nem lennék itt, és nem értem volna olyan gyorsan növekvő profitot. Szakmai sikerekben sem szűkölködöm, hiszen főnökeim elismerik és megbecsülik a kemény, eredményes munkámat. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer ez a vágyam teljesülni fog és anyagi függetlenséget, szabadságot kapok. A rain international mindenben a rendelkezésemre áll, hogy elindítsak egy saját vállalkozást is, ahol én karolhatok fel olyan embereket, mint amilyen én is voltam a pályafutásom kezdetén. Ha a rain international-t választja mindez Önnek is sikerülni fog!

Written by admin on június 22nd, 2014

Tagged with , , ,

Használtruha nagykereskedés angol és sok más országból   no comments

Posted at 11:25 du. in Használtruha nagykereskedés

Képernyőfotó 2014-06-11 - 15.43.32A használtruha nagykereskedések kínálatából minden viszonteladó profitálhat! Évente ugyanis hatalmas mennyiségű import használt ruhanemű érkezik be az országba, melyeket originál áruként és válogatott áruként kínálják a nagykereskedések a turkálóknak, a piacozóknak és az \”elit\” használt ruha kiskereskedéseknek. A behozatal hatalmas, Anglia, Belgium, Svájc, Olaszország, Németország és most már Ausztria és az USA is szerepel a gyűjtőhelyek listáján. A leginkább közkedveltebb darabok, a márkás és kiváló minőségű szép állapotban lévő férfi, női és gyerek ruhák fő beszerzési forrása az Egyesült Királyság és Svájc. Ezek a darabok mindig könnyen értékesíthetők, ezért a viszonteladók és természetesen a vásárlók nagy kedvencei is. A válogatott áruk, a szezon, fajta és minőség szerint csoportosított zsákok tartalma mindig könnyen eladható, magas profittal továbbértékesíthető. Ezek rejtik a vállfás, darabáras boltok kínálatát. A válogatás utáni ruhákból lesz majd a kilós boltok választéka.

Written by admin on június 5th, 2014

Tagged with

Mélysugárzók széles választéka online   no comments

Posted at 9:24 du. in méysugárzó

Képernyőfotó 2014-06-06 - 21.25.20A hifi.hu webáruházban összeköthető a kellemes a hasznossal! A vidám nyári autókázásokhoz, a vakációs utazásokhoz, vagy éppen a belvárosi dugók elviseléséhez kellemes hangulatot nyújthat egy kiváló autórádió, autohifi. A hangszórók és mélysugárzók az autóban a kedvenc zenéinkkel kényeztetnek az utazások során. Az erősítők segítségével maximálisan élvezhető bármilyen muzsika. Az ülésfűtés, az ülésmasszázs beszerelésével az autóban fokozhatjuk a kényelmet. A hidegebb reggeleken jól jön majd egy kis meleg, a hosszú utakon pedig a masszázs nyújthat enyhülést a zsibbadás ellen. A navigációs berendezések, a tolatókamerák, a tolatóradarok, a lézerblokkolók pedig a leghasznosabb felszerelésekké válhatnak. Használatukkal elkerülhetők a kisebb és a nagyobb ütközések, a koccanások és a rettegett gyorshajtásos büntetések is. A kihangosító szettek ma már minden hosszabb és rövidebb autózást biztonságosabbá teszik. A telefon vezetés közben is csöröghet, ezért a legjobb ilyenkor a kéz nélküli vezérlés. A kéz használata nélküli hívás és fogadás, a menük közötti keresés a legbiztonságosabb. Itt tehát egy helyen minden megtalálható, ami a biztonságos és élvezetes autós utazásokhoz szükségesek.

Written by admin on június 1st, 2014

Tagged with , ,