Zselé lakk webáruház

zsele-lakkKeresztlányom általános iskolai ballagására körömnyomdát kért, melyről bevallom, egészen addig a napig nem is hallottam, így utána kellett kicsit olvasnom. Az persze egyértelmű volt számomra, hogy valamiféle körömszépítő eszközről van szó, melynek segítségével egyedi körömdíszítést tud majd csinálni magának és barátnőinek, ám működését el sem tudtam képzelni. Ezt a problémát édesanyjának is elmeséltem és kértem, hogy segítsen a dolog végére járni. Julinak már volt némi fogalma a körömnyomdáról, így segítségével rátaláltam egy oldalra, ahol videókat és képeket nézhettem meg én is a folyamatról. Érdeklődve néztem végig az oldalon talált hivatkozásokat is, melyek közül az egyik a zselé lakk webáruházra mutatott, ahol a többféle műköröm alapanyag mellett a körömnyomdát is be lehet szerezni mindenféle körömnyomda kiegészítővel együtt. A körömdíszítési módszer bevallom nagyon megtetszett, így nem kizárt, hogy az iskolai ballagás után magamnak is rendelek egy körömnyomdát és a hozzá tartozó kiegészítőket is megnézem.

A bejegyzés kategóriája: Zselé lakk
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!