Sportruházat webáruház neked most a neten

Screen Shot 2014-12-22 at 12.40.04Új test, új ember, mondják sokan! Hittem is meg nem is, de kipróbáltam. A régi testem petyhüdt és plusz kilókkal teljes volt. Aztán változtattam, elkezdtem rendszeresen fitness terembe járni. Kétnaponta találkoztam a szobabiciklivel, a futópaddal és a hasizom erősítővel. A kézi súlyzók éppen úgy a napok szerves részeivé váltak, mint a reggeli kávém. Egy idő után éreztem a változást. Kezdett lecsúszni a nadrág a derekamon, mert már derekam is volt, a pólóm pedig már nem volt feszes. Új testem kezdett előbújni a régiből,melyhez új sportruházatra volt szükségem. A változásért persze szenvedi kellett. A hűtőben a sajt és a joghurt csak natúr változatban fellelhető, a konyha polcán pedig még véletlenül sem találnál cukrot vagy kekszet. Nincs több zserbó a kávé mellé, helyette van benne eritrit cukor helyett. A testem már nem a régi, szerencsére, az agyam viszont még mindig kívánja a sok bűnös ételt, a cukros üdítőt. Most már azonban meg tudom állni, hogy elcsábuljak. Néha van egy kis kilengés, de ez egyszerűen muszáj. A fő irány azonban változatlan, és a mondat, hogy új test, új ember beigazolódni látszik. Új célokért új erővel küzdök teljesen más formában, mint eddig.

 

A bejegyzés kategóriája: Sportruházat webáruház
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!