Az integrált kockázatkezelési rendszer szükségessége.

integrált kockázatkezelés

integrált kockázatkezelés

Az integrált kockázatkezelési rendszer bevezetése igényli a tevékenységszemlélet felől a folyamatszemlélet irányába történő elmozdulást. Kulcskérdés a szervezet vezetőjének viszonyulása a folyamatokhoz és a kockázatokhoz. Fel kell ismernie a folyamatirányítás, illetve az integrált kockázatkezelés szükségességére utaló jeleket, látnia kell, hogy az új eszköz alkalmazása mire ad megoldást, és igényt kell teremtenie a bevezetésre és az alkalmazásra. A kockázatkezelési rendszert az adott szervezet igényei szerint, szakszerűen kell kialakítani, ezért az első számú vezetőnek a rendszer kialakítására vonatkozó döntéseihez szakmai támogatásra van szüksége. A kockázatkezelési folyamatokat a már működő irányítási eszközökhöz kell illeszteni, és ennek során a már működő – általában tevékenységszemléletű és hibajavításra és problémamegoldásra orientált, retrospektív szemléletű – irányítási eszközöket módosítani, fejleszteni kell, hogy az új funkcióval együttműködő, rendszert alkossanak. Keresse a belsokontrollrendszer.hu weboldalt!

Kategória: integrált kockázatkezelés | Címke: , | Szóljon hozzá most!

Mit csinál a mélykút szivattyú?

ásott kút szivattyúk

ásott kút szivattyúk

A mélykút szivattyú a fúrt kutakból történő víz kinyerésekor nyújt elengedhetetlen asszisztenciát: legyen szó tiszta ivóvízről, öntözéshez vagy fürdéshez használt vízről, a típus mindegyik esetben helyt áll, és különleges tulajdonságai miatt hatékonyan képes biztosítani a háztartás vízellátását. A gép egyik legnagyobb előnye, hogy képes mélyebb területekről is nagyobb vízmennyiséget is megmozgatni, ráadásul a kiemelkedő paraméterek miatt nemcsak a háztartásokban, hanem az ipari létesítményekben is képes hibátlanul helyt állni. Ehhez persze tudnunk kell néhány fontos dolgot. A mélykút szivattyúk esetében a megengedett homoktartalom nem lehet több, mint 40 gramm per köbméter (bizonyos speciális típusok esetében ez az érték lehet magasabb is), a szemcsenagyság pedig fél milliméternél kisebb kell, hogy legyen. Fontos szempont még, hogy aknába vagy kútba történő szereléskor az átmérőnek egyaránt nagyobbnak kell lennie 100 milliméternél. Azonban itt sem árt, ha kikérjük egy szakértő segítségét, hiszen sok későbbi kényelmetlenséget elkerülhetünk ezzel. Ha szivattyú, akkor szivattyuwebaruhaz.hu!

Kategória: ásottkút szivattyú | Címke: , | Szóljon hozzá most!

Intim gyanta

intim gyanta

intim gyanta

Az utóbbi időben már feltűnt a számos visszajelzés az új vendégeinktől intim gyanta ügyben és egyéb testrészek gyantázásánál is… Mind a magyarok, mind a külföldi vendégeink számos alkalommal megjegyzik, hogy nálunk az intim gyanta eddigi legkellemesebb, legkevésbé fáj, legjobb élmény, tényleg nem fáj úgy, nem fáj egyáltalán… Némelyik már-már furcsa, az ember néz nagyokat, hogy ez a gyanta most tényleg nem fáj? Mégiscsak intim gyanta… Aztán ész bekapok hát persze már értem! De ez maradjon az mi titkunk. Szubjektív személyes fájdalomérzet– Ez a ránk jellemző személyes fájdalomküszöbünk, ami függ a napi állapotunktól, de az általános beidegződéseinktől, ahogy a fájdalmat érzékeljük. Lehet egyik intim gyanta fájdalmasabb, mint a másik. Minél idegesebbek, ingerlékenyebbek vagyunk, annál kellemetlenebb. Menzesz előtt, alatt– fájdalmasabb az intim gyantáztatás, ami betudható a hormoningadozásnak és az ebből adódó érzelmi hullámvasútnak, amin egy nő ilyenkor keresztülmegy. Ilyenkor jobb, ha elvonulunk, vagy előre elnézést kérünk úgy általában a környezetünktől. Aki pedig ilyenkor nagyon érzékeny, az inkább máskorra tegye az intim gyantázás időpontját, mert neki is kellemesebb lesz úgy. Szeretettel várlak benneteket intim gyantázásra is, bővebb információ a https://satoczkibeakozmetikus.hu weboldalon!

Kategória: intim gyanta | Címke: | Szóljon hozzá most!

Kis alapterületű iroda berendezése.

iroda szék

iroda szék

Cégvezetőként bizonyára nincsen könnyű dolga, ha egy kis alapterülettel rendelkező irodát szeretne berendezni úgy, hogy az praktikus, funkcionális és otthonos is legyen. Sok szempontnak kell megfelelni, így jól átgondolt döntésekre van szükség ahhoz, hogy a végeredmény megfeleljen az elképzeléseknek. Mi kell ahhoz, hogy egy dolgozó, aki minimum 8 órát tölt a munkahelyén, jól érezze magát, a helyiség légköre pedig inspirálja, kreativitásra ösztönözze? Hogyan rendezzünk be egy kis alapterületű irodahelyiséget úgy, hogy jó hangulat uralkodjon, amely a termelékenységre is hat? Bármekkora irodáról is beszélünk, a szín meghatározó szempont. Mint tudjuk, a világos színek optikailag tágítják a teret. Ám a kisebb alapterülettel rendelkező helyiségből sem kell mellőznünk a színeket. Pasztell színek használatával máris kellemes hangulatot varázsolhatunk a térbe, főleg, ha meleg színeket (barna, sárga, piros árnyalatai) alkalmazunk. A színek mellett fontosak az irodai bútorok is! Természetesen az íróasztal, az irodai szék, a munkaszék is! Válassza ki a spaceandmore.hu weboldal kínálatából!

Kategória: irodabútorok | Címke: , , | Szóljon hozzá most!

A mobil alkalmazások nem csak a pénzről szólnak.

mobil app

mobil app

Még ha sokak számára biztos és jó bevételt jelentenek, más okok is meghúzódnak az alkalmazások létjogosultsága mögött. Érdemes egyrészt figyelembe venni, hogy az appok esetében még mindig egy növekvő trendről van szó: amíg 2017-ben 178 milliárdszor töltöttek le appot a felhasználók globálisan, addig 2022-re az előrejelzések szerint 200 milliárdra nő ez a szám. Van tehát még potenciál a bővülésben, amibe időben be lehet még csatlakozni. Az emberek egyre több időt töltenek a mobilalkalmazásokkal. 2015-ben még csak 2,1 órát foglalkoztak a mobiljaikon található appokkal, 2019-ben kerek egy órával többet: 3,1 órát. De ami talán ennél is fontosabb lehet számodra, hogy a mobilos appok piaca elég “barátságos” az új belépőkkel. A 100 leggyakrabban letöltött app között például elég sok új belépőt találni, tehát olyan alkalmazást, mely előző évben még nem volt jelen. 2019-ben a top 100 mobil app közül 35 volt új belépő. Ezt erősíti az is, hogy a felhasználók kevesebb időt töltenek a legnépszerűbb alkalmazásokkal, míg aktívabbak a kevésbé népszerű appok esetében. Az egyedi mobil applikáció fejlesztés megtalálható a goldenapp.eu/hu weboldalon!

Kategória: mobil applikáció fejlesztés | Címke: , | Szóljon hozzá most!

Fonalak horgoláshoz

Catania originals

Catania originals

A horgolás eredetéről meglehetősen sokféle információt találtam és elég nagy a káosz ezekben az adatokban. Egyes feltételezések szerint a technika már az újkőkorban megjelent. Itt még kézzel fonták, hurkolták össze a fonalat egybefüggő felületté. Egy másik teória szerint a horgolás Arábiából származik, innen terjedt el keleti irányban Tibetig, nyugat felé pedig Spanyolországig a kereskedelmi útvonalakon keresztül. Olyat is olvastam, hogy Dél-Amerikában primitív törzsek használták szertartásokhoz és olyat is, hogy Kínából fennmaradtak olyan korai babák, amik horgolással készültek. Így, nehéz leszűkíteni az eredetet és azt, hogy ki találta fel a horgolást. Ugyanakkor a horgolás kialakulásához a csipkehorgolás is hozzájárulhatott. A fonalat a horgoláshoz pedig mindig a www.fonalas.hu webáruházból rendeld!

Kategória: horgolás | Címke: , | Szóljon hozzá most!

Dekorációkat készítek a különböző ünnepekre és az évszakokra.

Wordpress tárhely

WordPress tárhely

Kezdetben csak saját magamnak és az otthonom kicsinosítására, egyáltalán nem gondoltam, hogy ebből fogok később majd megélni. Nem kifejezetten akartam ezeket árusítani, csupán a saját örömömre készítettem őket. Egyszer az egyik barátunk azt mondta, hogy ezekre lenne igény a piacon és kezdjem el nagyobb mennyiségben csinálni őket. Akkor csak legyintettem, de ott volt a fejemben, hogy lehet mégis meg kellene próbálnom. De hogyan? Boltot nem fogok nyitni az biztos, így maradt a webshop. A honlapomat és a webáruházamat is a www.abplusz.hu szakembereire bíztam, meg természetesen a webtárhely bérlés sem volt kérdéses ezek után, hogy náluk lesz.

Kategória: tárhely bérlés | Címke: | Szóljon hozzá most!

Ingatlan értékbecslés szempontjából is jobb a békésen együtt élők!

ipari ingatlan értékbecslés

ipari ingatlan értékbecslés

Az idilli állapotnak 2 része létezik, mindkettő alaposan megdobhatja az ingatlan értékét. Az egyik eset, amikor mindenki tiszteletben tartja a másik szükségleteit, és megérti a szükséges tevékenységekkel járó zajokat, érdeklődik, köszön, esetleg udvariasan cseveg is néhanap. A másik eset az, amikor mindenki kölcsönösen a maga dolgával törődik, és ha tudja előre, hogy bármilyen zavaró zajjal vagy fényhatással járó munkálatokat végez, bulit rendez, esetleg a szokottnál tovább és többen tartózkodnak majd a kertben, ami késő este zavaró lehet, azt jelzi időben a szomszédok felé. Ezekkel az apró figyelmességekkel sok kellemetlenséget lehet elkerülni, de egy ingatlan értékbecslés szempontjából is lényegesen megemeli az ingatlan értékét! Milyen egyéb tényezők befolyásolják egy ingatlan értékét? Számos ilyen tényező van, ezekről bővebb felvilágosítást olvashat a retkozvegyonertekelo.hu weboldalon, ahol nem csak ingatlan értékbecslés kérhető, hanem telek értékbecslés, sőt ipari ingatlan értékbecslés is!

Kategória: ipari ingatlan értékbecslés | Címke: , | Szóljon hozzá most!

A Pedrollo szivattyú az egyik legmegbízhatóbb és igen fejlett technológiával készült

Pedrollo szivattyú

Pedrollo szivattyú

Szinte bármilyen igényt kielégítő típusnak számít a kategóriájában, legyen szó háztartási, mezőgazdasági vagy éppen ipari felhasználásról, ahol a sajátos, extrém igények esetén is képesek megállni a helyüket. Mostani bejegyzésünkben ezt a márkát vizsgáljuk meg egy kicsit közelebbről, röviden kitérve a történetükre, felhasználási lehetőségeikre, valamint karbantartási igényeikre és lehetőségeikre egyaránt. A Pedrollo szivattyúk egyértelműen piacvezetőnek számítanak ebben a kategóriában, a vállalatcsoport termékei gyártása során mindig is szem előtt tartotta az innovációt és a minőséget. Ebben segíti őket a saját öntöde, présműhely vagy éppen műanyag fröccsöntő részlegek, ahol a technológia élvonalába tartozó megoldásokkal és gyártósorokkal képes előállítani az évtizedek alatt védjegyükké vált legmagasabb minőséget. Évente több, mint kétmillió szivattyút állítanak elő, amelyek a mezőgazdaság, a háztartás és ipar területén is széles körben alkalmazhatóak. Legyen szó periférikus, centrifugális, önfelszívó vagy éppen búvárszivattyúkról, amelyek a tiszta, szennyezett víz és a legveszélyesebb szennyezett vizet mozgatására ugyanúgy alkalmas megoldásokat jelentenek. Termékeik további előnye, ami széles körben elterjedté teszi, hogy a kiváló minőségük ellenére is megfizethető, versenyképes áron érhetőek el. Nagyon sok féle szivattyúk közül válogathatunk a szivattyuwebaruhaz.hu weboldalon!

Kategória: Pedrollo szivattyú | Címke: , | Szóljon hozzá most!

A könnyűszerkezetes házak hátrányai

fémházak

fémházak

A könnyűszerkezetes házaknak ugyanúgy megvannak a maga hátrányai, mint az előnyei. Maga a könnyűszerkezet nem túl jó hőszigetelő, ezért mindenképpen szükséges megfelelő szigetelést alkalmazni, amelyekkel természetesen lehet javítani a hőszigetelő képességen. Ez pedig a költségvetésben többletterhet jelent. A hőszigetelési képességhez hasonlóan önmagukban a falak a hangszigetelésben sem kimagaslóak. Nem a külső falakkal van a gond, inkább a belső falak azok, amiknek kevésbé jó a hangszigetelésük. De ahogy a hőszigetelésnél, úgy a hangszigeteléssel ezt is lehet orvosolni. A könnyűszerkezetes házaknál nagyon sok múlik a kivitelezésen. Csak hozzáértő, gyakorlott szakemberekkel érdemes könnyűszerkezetes házat építeni, különben a kivitelezési hibáknak súlyos következményei lehetnek. Az egyik leggyakrabban előforduló probléma a hőhíd kialakulása, ami rövid időn belül penészedéshez vezethet, ami pedig egészségre káros. Itt kell megemlíteni, hogy bár a világ számos pontján hosszú évtizedek óta alkalmazott építési technológiáról van szó, de idehaza a téglaházakhoz képest gyerekcipőben jár a könnyűszerkezetes házak építése. További információkért keresse a könnyűház.hu weboldalt!

Kategória: fémház | Címke: , | Szóljon hozzá most!