CD webshop

Screen Shot 2014-09-15 at 15.36.16Gyerekkorom kedvenc zenekara volt a 100 Folk Celsius, kazettáikat a mai napig nagy becsben tartom és kincsként őrizgetem Nagyon sokáig elő sem vettem azokat, de mikor kiderült, hogy kisbabánk lesz eszembe jutottak gyermekkorom kedvenc dalai. Izgalommal vettem elő a régi kazettákat, ám az élmény, melyet hallottam meg sem közelítette az emlékeimben élőt. Ennek oka a férjem szerint nagyon egyszerű. A sok hallgatás és az évek óta szekrényben állás nem tett jót a szalagnak, valószínűleg megnyúlt kicsit. Szomorúan tettem vissza a kazetta tokba a számomra oly sokat jelentő kazettát és kezdtem el keresni a modernebb kiadását. Szerencsére nem kellett sokáig keresgélnem az interneten ahhoz, hogy rátaláljak a CD webáruházra, ahol a 100 Folk Celsius 35 év – 35 dal című 2 CD-s kiadását megtaláltam. A borító szerint 1 CD a gyerekeknek van, míg a másik CD a szülőknek szól. Meg is rendeltem azonnal, remélem meg fogom rajta találni azokat a dalokat, melyeket még kislányként szerettem meg és sikerül a Pocaklakóval is megismertetnem azokat.

A bejegyzés kategóriája: cd
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!